![]() |
Anyagok és kellékek:
|
1. Keverjük össze a lila festéket egy kevés fehérrel, a pirosat pedig egy kevés feketével. Fessük be a. festővásznak egyik felét az egyik keverékkel, a másik felét a másik keverékkel. A fehér festékből tetszés szerinti elrendezésben szivaccsal húzzunk elnagyolt csíkokat a még nedves, színes felületre. |
|
|
2. Tervezzük meg a „levegő” motívumaiból a mintát. Fordítsuk egymással szembe a megszáradt vásznakat, helyezzük szorosan egymás mellé, majd a stencilt simítsuk a mintának megfelelő helyre oly módon, hogy az mindkét vásznat érinse. Fehér festékkel - sablonecset használatával - fessük meg a motívumot. Az ecsetet mindig tartsuk a vászonra merőlegesen és körkörös, vagy „tupfoló” mozdulatokkal, nagyon kevés festékkel fessünk. Amennyiben több részletben kell festenünk, úgy mindig várjuk meg, hogy az előző részlet megszáradjon. |
3. A festékek tejles száradása után kenjünk a vásznak sarkára egy-egy struktúrpaszta-foltot. A pecsét használatával nyomjuk a pasztába ugyanazt a motívumot, amit „nagyban” a vászonra festettünk. Hagyjuk a pasztát teljesen kiszáradni. |
|
|
4. Amennyiben hangsúlyozni szeretnénk a struktúrpasztába nyomott mintát, a pecsétfestő rúzzsal finoman nyomkodva kiemelhetjük. |