![]() |
Anyagok és kellékek:
|
1. Tervezzük meg a mintát, majd mérjük meg a kiterjedéseket. Rajzoljuk rá egy-egy papírlapra a használni kívánt minta méretét, vágjuk ki és jelöljük meg a középpontját. A papírlapok segítségével helyezzük el a mintákat a pólón, a megjelölt középpontokat keresztben betűzött gombostűkkel jelöljük. |
|
|
2. A gombostűk által kijelölt pontra illesszük a stencil-minta középpontját, távolítsuk el a tűket és simítsuk le az öntapadós stencilt. |
3. Keverjünk össze zöld és fehér festéket, valamint a kéket egy kevés feketével, majd a sablonecsetet a felületre merőlegesen tartva, nagyon kevés festékkel (ez fontos!), körkörös, vagy „tupfoló” mozdulatokkal fessük meg a mintát. Kezdjük a legnagyobbal. A stencilt közvetlenül a festés után óvatosan húzzuk le, kicsit tisztítsuk le és a következő mintát az előző száradása után fessük meg. A legkisebb elem-részeket a pecsétekkel festjük úgy, hogy a textilfestékkel „bekenjük” a pecsétet, majd egy határozott nyomással festjük a mintát a pólóra. |
|
|
4. Ha megfestettük az összes középső elemet és a festék megszáradt, fessük meg az egyik külső elemet. |
5. Száradás után fessük meg a másik külső elemet is. Ha az összes mintát megfestettük, hagyjuk a pólót száradni egy napig, majd vasaljuk át a festést a visszájáról. |
|
|
6. A festett mintákra, ill. köré rendezzük el a strasszokat és flittereket a kívánt formában, a csillogó felükkel felfelé. Helyezzünk egy tiszta, fehér lapot (fénymásoló papír) a strasszokra és flitterekre, majd a legmagasabb vasalási fokra kapcsolt vasalót enyhe nyomással tartsuk rajtuk 20 mp-ig. A vasalót ne mozgassuk, mert elcsúszhatnak a strasszok és flitterek. Az így díszített póló 40 oC-on mosható. |